2010. október 25., hétfő

A királyi palota

Bangkok hatalmas város, és rengeteg a látnivaló. Így hát elindultunk hogy felfedezzük...
A terv az volt hogy elsétálunk a királyi palotához, és jól megnézzük magunknak. A szabály, hogy semmilyen templomba nem lehet bemenni, rövidnadrágban és ujjatlan pólóban benne volt a fejünkben, de a királyi palotában ezt úgy tudtuk szigorúan veszik, és mindenképp hosszú ujjú cuccban kell mennünk, ami nem volt nálunk, így hát úgy döntöttünk felvesszük a rucit amit ott adnak.... Első megdöbbenés, a kapott ing rövidujjú... (na szép simán egy pólót kellett volna felvenni) ráadásul rózsaszín és randa... Sebaj felvettük, és elindultunk. Majd estünk egyik ámulatból a másikba. Hatalmas épületek, mind mind apró mozaikokkal kirakva, csodálatos aprólékos munkával kidolgozva, rengeteg aranyszínű csoda... A képről is kiderült, jól áll nekem az arany :) Ugye? Ami nem arany az ezer féle színben pompázik, és az is csillog villog. Az hiszem ebben a posztban több lesz a kép mint a szöveg...






A háztetők is aprólékosan kidolgozva, tényleg szép látvány. Rengeteg a szobor, szintén apró mozaikokkal kirakva, ezek a szobrok többnyire démonokat ábrázolnak, Botikának egyszerűen csak: Mérges bácsik :) 


Nincs olyan része az épületeknek ami ne lenne ámulatba ejtő, nincsenek egyszerű fehér falak... Mindent ami nem mozaikos, azt festmények fedik.
Képek melyek mérete megint csak megdöbbentő, több tíz méteren futnak végig a falak mentén...


Próbálkoztunk egy közös kép összehozásával, mégpedig abban a formában hogy majd jól letesszük a fényképezőt valahova beállítjuk az időzítőt, és futunk a kamera elé hogy le ne maradjunk a képről... Nos miután eleget bénáztunk persze sikertelenül, egy srác odajött hogy inkább bízzuk ezt rá, és elkészült az első Thaiföldi fotó kettőnkről.




Elérkeztünk a Smaragd Buddhához, akiről nem sikerült épp legjobban a fotó, de nézzétek el nekem, mivel bent nem lehetett fotózni, így kintről az ajtóból csináltam a  képet, miközben kismillió ember mászkált ki meg be, örülök hogy egy helyben meg tudtam állni. A Buddhának 3 féle ruhája van, a három évszaknak megfelelően. Ottjártunkkor még az esős évszakra való ruha volr rajta, pedig akkor még nem is gondoltuk milyen eső tud esni Thaiföldön. A bangkoki időjárás igencsak kedvező volt nekünk :)





Tovább sétálva egy arany színű épülethez értünk amiről kiderült hogy egy sztupa amit a thaiok csedinek hívnak, nos ezt a csedit soksok "mérgesbácsi" tartotta. A gyerekek szerint biztos nagyon erősek lehetnek.






 Ha eddig nem volt elég a fénylő aranyból és a giccsből, akkor jöjjön egy újabb adag. Mert ami nincs fesve, aranyozva, és nem mozaik, az bizony csipke, méghozzá porcelánból.
A kép egy épület tetejének díszítése.





És akkor jöjjön még pár kép kevés szöveggel, gyönyörködni szabad!








Na igen, azok a tetők, és kertek, szépek, rendezettek!







 Az őrt álló bácsinak nagyon elege lehetett, jól felöltözve a melegben és a 90%-os párában... Ráadásul egy lánc megy át az arcán... Nem is állt mozdulatlanul, bizony fészkelődött meg vakarózott néha... Niki meg felcsapott Buddhistának...


Rengeteg időt töltöttünk el itt, az első olyan napunk volt mikor lejártuk a lábunkat, és nagyon elfáradtunk, de nagyon megérte megnézni. Ha valaki erre jár, nem szabad kihagyni!

2010. október 19., kedd

Bangkok és a D&D Inn

Átveszem a szót egy kicsit, mert nagyon fontos dolgok maradtak ki :D
Az odaútról csak annyit, hogy a Finn határőr tényleg le a kalappal pasas volt... azt hiszem kell még mennem Helsinkibe határt átkelni... Na mindegy.
A második legfontosabb pont, ami viszont teljesen kimaradt, nem hogy nem vettünk semmit a Duty Free-ben, de semmi Mumin-osat sem vettünk!!! Pedig volt Mumin könyv, póló, párna, esernyő... soroljam még? Mumin - Szeretünk!!! (Aki pedig nem tudja, hogy ki is az a Mumin - A fehér víziló, az kérem most hagyja el a blogot, de csak arra a pár perce, amíg rákeres a neten...).

Szóval megérkeztünk Bangkok repterére, vettünk 150 Baht-ért buszjegyet, a busz persze pont előttünk ment el, nem baj, úgy is jön másik, nem?
Miközben leülünk, hogy várjuk a következő buszt, hát nem odahajol hozzánk egy idősebb magyar úriember, akitől kaptunk Elefántos naptárat, és pár bátorító szót.
Aztán indulás a Káosz Van Road-ra (ha így nem található a térképen, akkor jó lesz Kaosan Road-nak is, de Gabóca átkeresztelte, úgyhogy nemsokára cserélik is az utcanév táblákat).

Lerakott minket a busz, és akkor nincs más hátra, mint előre, hogy egy bazárokkal zsúfolt úton találd meg a sikátorban elrejtett Hotel-t, ez Thaiföld, száz méter alatt minimum 5-en ajánlanak TucTuc-ot, vagy taxit, öltönyt és tetoválást. A szállásokat még nem is említettem.

Kitartó küzdelem árán sikeresen bejutottunk a hotel recepciójára, ahol felajánlottak két féle szobát. Egyet aminek az ablaka az utcára néz (de erről egyből le is akartak beszélni, mondván hogy hangos...), a másik típus pedig az ablaktalan... Hát maradtunk a zajnál... Éjszakánként 850 Baht-ért kaptunk élő diszkó zenét éjszakára (minimum 3-4 helyről, 3-4 félét).
Minden kicsiny hátrányával és sutaságával együtt imádtuk a szállásunkat.

Az odaút

A reggel korán kezdődött... Talán nem is kellett volna ennyire korán felkelni, de kidobott az ágy, és már hajnalok hajnalán kortyolgattam a kávémat, és rohangáltam mint egy mérgezett egér, hogy mégis mit hagyhattam ki a csomagból. Pénztárca megvan, útlevelek a Nikinél, úgyhogy végülis le van tojva mi marad itthon. Elvérge a "Majd megvesszük Bangkokban" mondat naponta 100x szaladt ki a szánkon. Eljött az idő, család felkeltve, gyerekek örülnek, hogy jöhetnek repülőt nézni, Botika gondosan kézen fogta a maciját is, nehogy szegény medve lemaradjon a repcsikről. Minden simán ment, autóba be, és még viszonylag késés nélkül megérkeztünk Nikihez. Nagy öröm, és újabb kávé... Ismét autó, reptér, repülők is vannak, mindenki boldog, majd még egy kis sütizés a családdal, és a nagy búcsú.

Én mint "szűz" repülős jól indítottam... Naná hogy minden táskámban akadt valami amit meg kellett mutatnom, mint pl az OFF vagy a mini kiszerelésű dezodor... De ez is pikkpakk ment, úgyhogy hamarosan a repülőgépnél találtuk magunkat. A nagy madár lo-Dezső névre hallgatott, mint megtudtam, látszik is a képen, ott van mögöttem. Izgalom a tetőfokán, lányok a gépben. Vagyis szerintem csak én izgultam kicsit, máson ez egyáltalán nem látszott...
És a gép elindult, gurult hátra, gurult előre, majd hirtelen gyorsítás, mintha a vidámparkba lennél, Gabcsi fogja Niki kezét, és a gép felemelkedett... Repültünk! Simán ment minden, nem is olyan félelmetes, nem is rázós, semmi para nincs benne, úgyhogy üzenem mindenkinek aki cukkolt mindenféle vacakkal, hogy nem jött be :-p

Gabcsi rácuppant az ablakra, és nehéz volt levakarni onnan... Persze a fényképezőgép is dolgozott rendesen, mert hát a felhők fölött mindig süt a nap. És tényleg! És csodálatos, mintha tejszínhabmezők lennének, vagy hó, és olyan puhának és finomnak tűnik, az ember eltűnődik milyen lehet belehuppanni... (Pont olyan mint a reklámokban amikor a felhők fölött valami vajaskenyeret esznek)
Ha épp kitisztult az ég alattunk (na de furán hangzik) akkor látni lehetett a mezőket, erdőket, termőföldeket, apró kis kockák voltak, a vizek pici sötét foltok, a városok a házai meg mintha egy nagy parkolót alkotnának sok autóval.
Ahogy közeledtünk Finnországhoz, egyre izgalmasabb lett a látkép, mindenütt tavak, rengeteg tó, fentről nézve igazán nagy élmény volt. A tengerben meg milliónyi pici sziget. Szegény Niki mást sem hallgatott, csak "Nézd, az ott egy tó, egy erdő, egy mező, egy város, egy bánya, vagy az meg mi a csuda lehet?"
Majd egyre inkább süllyedtünk, a fülem bedugult, vacak volt, de ásítottam kettőt és ezzel megoldódott a bajom. Aztán a kapitány bemondta hogy mindjárt meg is érkezünk, Helsinkiben süt a nap, és érezzük jól magunkat. Simán landoltunk, talán ez még annál is simább volt mint a felszállás, úgyhogy túl voltam életem első repülésén.
Na innen jöttek a nem izgalmas részek... úgy 8 óra semmittevés a reptéren. Első ötletünk az volt hogy akkor nézzünk szét, sétáljunk... Na ezen gyorsan túl voltunk, élveztük hogy süt a nap, de ennyi... Majd bevetettük magunkat a tranzitba, és végigültük az összes széket.  Még jó hogy sok volt belőle...Ekkortájt esett meg az, hogy a mi Nikink szerelmes lett. Meglátta álmai férfiját, méghozzá egy finn határőrt. Kétség kívül szép példány volt, kár hogy nem volt mosolygós kedvében.   Estefelé kezdett nagyon unalmas lenni... Főképp, hogy nem volt biztos hogy felférünk a gépre, én már elterveztem mely padokon fogunk csövezni az éjjel, ha nem kapunk helyet... Az elképzelés valami olyasmi volt, mint ami a képeken látható. Miután végignéztük az esti extra forgalmat a reptér leszállópályáin, és megtekintettük az összes duty free shopot ahol semmit sem vettünk, összes pozitív energiánkat, és reményünket összeszedve elindultunk a kapuhoz ahol majd kiderül mi az ítélet. Repülés, vagy csövezés a székeken.... Még pár perc feszül várakozás, már szinte az egész gépet beszállították és ekkor megkaptuk, igen igen, megkaptuk a beszállókártyáinkat, és volt helyünk. Éljen, eddig jó... Niki a mázlista kapott egy jó kis helyet valami pasi társaságában az ablak mellett... Nekem meg jutott a középső négyes székcsoport 2. széke egy öreg thai nénivel... Borzasztó kényelmetlen volt, de nem érdekes, hiszen van helyünk. És a gép elindult. Rengeteget gurult, már azt hittem soha nem szállunk fel... És Niki nem volt mellettem, a thai néninek meg nem akartam fogni a mancsát. A baromi nagy gép begyorsult, hipphopp a levegőben volt, én meg igyekeztem nem unatkozni. Jött a kaja ami minden volt csak épp finom nem. Eztán gyorsan el kellett aludni, hogy minél hamarabb ott legyünk :) Már világosodott mikor arra keltem hogy mocorgás van a gépen, meg persze fény, és jött a reggeli... Megint valami felejthető cucc, szörnyenszar kávé, és a felismerés, hogy mindjárt ott vagyunk! Egyfolytában a monitort bámultam hogy hány km van még hátra, és az hány perc, és mikor leszünk már ott?!
Ez a gép is simán leszállt, gyorsan összeszedtük egymást Nikivel, és átküzdöttük magunkat 3 km-nyi mozgó járdán, de kijutottunk. Ekkor készült ez a csodálatos fénykép rólam, merthogy gyorsan kell egy kép arról hogy megérkeztünk, erre én: Várj megigazítom a hajam!, de Niki nem várt eleget... Első benyomások: "hú de meleg van" "Hu de nagy a páratatralom" "hú mekkora ez a reptér"...
Eztán a felesleges, de még eltávolítható ruhadarabjainktól megszabadultunk, és indultunk, hogy szerezzünk valami járművet ami bevisz minket a városba...

Álmodj nagyot!

Egy nap megcsörrent a telefonom... Niki hívott és valahogy így kezdte: Gabcsi, álmodj egy nagyot, és valóra váltom! Valahogy így indult el a folyamat melynek eredményeként Thaiföldön kötöttünk ki. Sokáig nem volt pontos helyszín, sem időpont, csak annyi, hogy valamikor októberben... 
Aztán sikerült dönteni a helyszínről, kialakult az időpont is, meglettek a repjegyek, Niki hősiesen megszerezte a vízumunkat is, úgyhogy jött a "de mit kéne becsomagolni?" dilemma... Nikinek "mázlija" volt, gyakorlatilag egy szabadnapja sem akadt, hogy izguljon, szegény végig dolgozott... Na de én... "Te jó ég, van 3 napom, úristen mennyi szennyes, áááá mit fog enni a családom amíg nem vagyok itthon, és nincs egy göncöm sem" Szóval izgultam rendesen... De olyan nincs, hogy sehogy se legyen, úgyhogy 2010.10.05-én hajnalban már készen álltam az utazásra.