A reggel korán kezdődött... Talán nem is kellett volna ennyire korán felkelni, de kidobott az ágy, és már hajnalok hajnalán kortyolgattam a kávémat, és rohangáltam mint egy mérgezett egér, hogy mégis mit hagyhattam ki a csomagból. Pénztárca megvan, útlevelek a Nikinél, úgyhogy végülis le van tojva mi marad itthon. Elvérge a "Majd megvesszük Bangkokban" mondat naponta 100x szaladt ki a szánkon. Eljött az idő, család felkeltve, gyerekek örülnek, hogy jöhetnek repülőt nézni, Botika gondosan kézen fogta a maciját is, nehogy szegény medve lemaradjon a repcsikről. Minden simán ment, autóba be, és még viszonylag késés nélkül megérkeztünk Nikihez. Nagy öröm, és újabb kávé... Ismét autó, reptér, repülők is vannak, mindenki boldog, majd még egy kis sütizés a családdal, és a nagy búcsú.
Én mint "szűz" repülős jól indítottam... Naná hogy minden táskámban akadt valami amit meg kellett mutatnom, mint pl az OFF vagy a mini kiszerelésű dezodor... De ez is pikkpakk ment, úgyhogy hamarosan a repülőgépnél találtuk magunkat. A nagy madár lo-Dezső névre hallgatott, mint megtudtam, látszik is a képen, ott van mögöttem. Izgalom a tetőfokán, lányok a gépben. Vagyis szerintem csak én izgultam kicsit, máson ez egyáltalán nem látszott...
És a gép elindult, gurult hátra, gurult előre, majd hirtelen gyorsítás, mintha a vidámparkba lennél, Gabcsi fogja Niki kezét, és a gép felemelkedett... Repültünk! Simán ment minden, nem is olyan félelmetes, nem is rázós, semmi para nincs benne, úgyhogy üzenem mindenkinek aki cukkolt mindenféle vacakkal, hogy nem jött be :-p
Gabcsi rácuppant az ablakra, és nehéz volt levakarni onnan... Persze a fényképezőgép is dolgozott rendesen, mert hát a felhők fölött mindig süt a nap. És tényleg! És csodálatos, mintha tejszínhabmezők lennének, vagy hó, és olyan puhának és finomnak tűnik, az ember eltűnődik milyen lehet belehuppanni... (Pont olyan mint a reklámokban amikor a felhők fölött valami vajaskenyeret esznek)
Ha épp kitisztult az ég alattunk (na de furán hangzik) akkor látni lehetett a mezőket, erdőket, termőföldeket, apró kis kockák voltak, a vizek pici sötét foltok, a városok a házai meg mintha egy nagy parkolót alkotnának sok autóval.
Ahogy közeledtünk Finnországhoz, egyre izgalmasabb lett a látkép, mindenütt tavak, rengeteg tó, fentről nézve igazán nagy élmény volt. A tengerben meg milliónyi pici sziget. Szegény Niki mást sem hallgatott, csak "Nézd, az ott egy tó, egy erdő, egy mező, egy város, egy bánya, vagy az meg mi a csuda lehet?"
Majd egyre inkább süllyedtünk, a fülem bedugult, vacak volt, de ásítottam kettőt és ezzel megoldódott a bajom. Aztán a kapitány bemondta hogy mindjárt meg is érkezünk, Helsinkiben süt a nap, és érezzük jól magunkat. Simán landoltunk, talán ez még annál is simább volt mint a felszállás, úgyhogy túl voltam életem első repülésén.
Na innen jöttek a nem izgalmas részek... úgy 8 óra semmittevés a reptéren. Első ötletünk az volt hogy akkor nézzünk szét, sétáljunk... Na ezen gyorsan túl voltunk, élveztük hogy süt a nap, de ennyi... Majd bevetettük magunkat a tranzitba, és végigültük az összes széket. Még jó hogy sok volt belőle...Ekkortájt esett meg az, hogy a mi Nikink szerelmes lett. Meglátta álmai férfiját, méghozzá egy finn határőrt. Kétség kívül szép példány volt, kár hogy nem volt mosolygós kedvében. Estefelé kezdett nagyon unalmas lenni... Főképp, hogy nem volt biztos hogy felférünk a gépre, én már elterveztem mely padokon fogunk csövezni az éjjel, ha nem kapunk helyet... Az elképzelés valami olyasmi volt, mint ami a képeken látható. Miután végignéztük az esti extra forgalmat a reptér leszállópályáin, és megtekintettük az összes duty free shopot ahol semmit sem vettünk, összes pozitív energiánkat, és reményünket összeszedve elindultunk a kapuhoz ahol majd kiderül mi az ítélet. Repülés, vagy csövezés a székeken.... Még pár perc feszül várakozás, már szinte az egész gépet beszállították és ekkor megkaptuk, igen igen, megkaptuk a beszállókártyáinkat, és volt helyünk. Éljen, eddig jó... Niki a mázlista kapott egy jó kis helyet valami pasi társaságában az ablak mellett... Nekem meg jutott a középső négyes székcsoport 2. széke egy öreg thai nénivel... Borzasztó kényelmetlen volt, de nem érdekes, hiszen van helyünk. És a gép elindult. Rengeteget gurult, már azt hittem soha nem szállunk fel... És Niki nem volt mellettem, a thai néninek meg nem akartam fogni a mancsát. A baromi nagy gép begyorsult, hipphopp a levegőben volt, én meg igyekeztem nem unatkozni. Jött a kaja ami minden volt csak épp finom nem. Eztán gyorsan el kellett aludni, hogy minél hamarabb ott legyünk :) Már világosodott mikor arra keltem hogy mocorgás van a gépen, meg persze fény, és jött a reggeli... Megint valami felejthető cucc, szörnyenszar kávé, és a felismerés, hogy mindjárt ott vagyunk! Egyfolytában a monitort bámultam hogy hány km van még hátra, és az hány perc, és mikor leszünk már ott?!
Ez a gép is simán leszállt, gyorsan összeszedtük egymást Nikivel, és átküzdöttük magunkat 3 km-nyi mozgó járdán, de kijutottunk. Ekkor készült ez a csodálatos fénykép rólam, merthogy gyorsan kell egy kép arról hogy megérkeztünk, erre én: Várj megigazítom a hajam!, de Niki nem várt eleget... Első benyomások: "hú de meleg van" "Hu de nagy a páratatralom" "hú mekkora ez a reptér"...
Eztán a felesleges, de még eltávolítható ruhadarabjainktól megszabadultunk, és indultunk, hogy szerezzünk valami járművet ami bevisz minket a városba...
A háztetők is aprólékosan kidolgozva, tényleg szép látvány. Rengeteg a szobor, szintén apró mozaikokkal kirakva, ezek a szobrok többnyire démonokat ábrázolnak, Botikának egyszerűen csak: Mérges bácsik :) 
Próbálkoztunk egy közös kép összehozásával, mégpedig abban a formában hogy majd jól letesszük a fényképezőt valahova beállítjuk az időzítőt, és futunk a kamera elé hogy le ne maradjunk a képről... Nos miután eleget bénáztunk persze sikertelenül, egy srác odajött hogy inkább bízzuk ezt rá, és elkészült az első Thaiföldi fotó kettőnkről.
Elérkeztünk a Smaragd Buddhához, akiről nem sikerült épp legjobban a fotó, de nézzétek el nekem, mivel bent nem lehetett fotózni, így kintről az ajtóból csináltam a képet, miközben kismillió ember mászkált ki meg be, örülök hogy egy helyben meg tudtam állni. A Buddhának 3 féle ruhája van, a három évszaknak megfelelően. Ottjártunkkor még az esős évszakra való ruha volr rajta, pedig akkor még nem is gondoltuk milyen eső tud esni Thaiföldön. A bangkoki időjárás igencsak kedvező volt nekünk :)
Rengeteg időt töltöttünk el itt, az első olyan napunk volt mikor lejártuk a lábunkat, és nagyon elfáradtunk, de nagyon megérte megnézni. Ha valaki erre jár, nem szabad kihagyni!
